Barion Pixel

Melinda, Pami és Harmatka története

Lassan 19 éve cicákkal élek, ők a mindeneim. Micus, Lucus, Pöttömke mind utcán talált cicusok voltak, sajnos már egy másik dimenzióban élnek, de örökké a szívemben.

Micusommal 15.5 évet élhettem együtt, s ő már találkozott Éjfélke kislányommal, aki éppen az ablakban napozik most. Pamuska pedig az ágyon fekszik mellettem.

Micuska 2019. novemberében elment Lucika és Pöttömke testvérkéjéhez és Éjfélemmel ketten maradtunk.

Ketten éltem Egyetlenemmel több évig. Egészen 2022. január 21-e péntek reggel 8-ig.

De ne szaladjunk ennyire előre. 2019. november 16-án Micust elengedtük és Éjfélemmel gyászoltunk.

Majd jött Éjfélkének egy műtét decemberben, aztán tavasszal beköszöntött a Covid, s minden hónap egy évnek tűnt, két tavasz is volt, amikor nem dolgoztam, minden pillanatunk közös volt Selymes Éjfélke kislányommal.

Teljes szimbiózisban éltünk. Minden nap, minden pillanat egy csoda volt kisfeketémmel. És hogy mi történt?

Azt éreztem, újra élnék többcicás anyukaként. 2021 őszén elkezdtem böngészni a neten a cicusokat, beleszerettem ezer macskába, kicsibe, nagyba, fiúba, lányba, dilemmáztam, Éjfélke már úgy megszokta, hogy egyedüli cicus, féltékeny lenne, de mégis, milyen jó lenne egy kis cirmos… Aztán már így kerestem, szürke cirmosok, cirmos cicák…

És egyszer csak megpillantottam Pamika szemeit… Nem volt visszaút, ő az én Pöttömkém reinkarnációja, egyből ráismertem.

Írnom kellett Didának. Nem tudtam akkor még Cica-Vár-Lakról semmit, csak azt, hogy Pamika a mindenem.

5 éves cicus, olyan kis szomorú szemekkel nézett azon a fotón… Ez több volt, mint szerelem… Pami-Pöttöm a Gyermekem, ahogy Éjfélke is és bár nagyon féltem, hogy fogok egy négy- és egy öt éves macskát összeszoktatni, mégis igent mondtam.

Dida elhozta Pamit, mert nem vagyok valami jó közlekedő , jut eszembe, 2019. végén ezen múlt egy másik csoportnál, hogy nem lett cicusom, ragaszkodtak hozzá, hogy menjek vidékre megnézni, működik-e a kémia köztem és a cica között…

Nem lett cica. A Cica-Vár-Lak nem ilyen.

Esélyt adott úgy is, hogy soha nem jártam Vecsésen.

Dida elhozta, csinált rögtön egy csoportot, ahová Ágit és Krisztit is betette, a csoport neve Pami volt. Később Rozit is bevették, aki Pamikát ismerte, ő és a férje etették sokáig és általuk jutott Krisztiékhez az én egyetlen Kislányom.

Nekem nem egy egyetlenem van, mert Éjfélem is az továbbra is ugyanúgy, sőt!! És a csoportban mindent leírtak, segítettek, javasoltak dolgokat, tőlük tudom, hogy a szeparáció milyen hasznos.

Betartottam, amit mondtak, nem eresztettem össze rögtön a 2 Kislányom. Napokig a konyhában élt Pamuska, küldtem a fotók és videók ezreit, mindig mindenre reagáltak, bíztattak.

A cicacsaládom lettek. Pár nap múlva Pamika már a folyosón lakott, nem a konyhában, majd hetekre a közlekedőbe költözött.

Vicces, de nem hittem benne legbelül, hogy valaha mindhárman együtt alszunk egy ágyban. De teltek a hetek-hónapok és Pamika is beköltözött a szobába, amit Macskák terének nevezek, majd a franciaágyba, ami pedig a Macskapark.

Az Újmacskák útján kezdte (konyha) és a Macska sétányon igen sokáig meneteltünk. Közben minden facebookellenérzésem leküzdve a Cica-Vár-Lak csoport lelkes rajongójává váltam, s végignéztem messziről millió macskamentést, Anyukám is tudja mindenkinek a nevét, annyit dicsértem Kriszti szervezését, Dida macskahurcibálásait, a szoptató Ágit, akinél mindig vannak maszületett csöppségek, akiket ha nem mentenek meg Kriszti-Ági-Dida, már rég nem élnének.

Pamuska a sok utcai év után most épp adott egy puszit és a másik oldalamhoz feküdt. Amikor idejött, elég vagány csajszi volt, igen sokat pofozkodott, de türelemmel és szeretettel mára elhitte, hogy örökre itt marad, örökre a Selymes család tagja, Selymes Éjfélke és Selymes Harmatka testvére, igen-igen, Harmat, mindenki jól hallotta, már csak hármat kell aludni és végre JÖNNEK Didával Cica-Vár-Lakból!!! És kezdi az Újmacska úton, majd Macskasétány, Macskák tere és Macskapark immár ismét 3 macskával, mint anno.

És a 3 Kislányom kétharmada Cica-Vár-Lakból van.

Örök hála Nekik, csoda, amit csinálnak!! Harmatka is volt orvosnál, oltva jön, chip is van benne és nagyon-nagyon várjuk!!!

Bár leginkább csak virtuálisan tartjuk a kapcsolatot, de mindhárom lányra barátomként tekintek és tiszta szívemből csodálom őket.

Ha jól tudom, ebben a pillanatban 58 macskájuk van, ez bizony 24 órás feladat munka és család mellett.

Örök hálám Nektek és amikor olvasom a posztokat tőletek, ismét hiszek egy szebb világ eljövetelében… Köszönöm!

Szabó Melinda