Pablo története
23 évig vártam egy cicára. Mivel az oviban már fekete cica volt a jelem, így egyértelmű volt, hogy az igazi is fekete lesz és mentett.
Pablot és két testvérét Budapesten mentették a Hungária- Kőbányai út kereszteződésében található KFC parkolóból a Cica- várlak munkatársai. Szerencséje volt, hogy vannak elhivatott állatvédők, akik az évvégi hajrá és karácsonyi készülődés közben is tudnak időt szakítani a mentésre. Így találtunk egymásra 2019 december 16-án. A Covidnak és a home officenak köszönhetően éjjel- nappal együtt lehettünk minden nap. Szinte azonnal megszokta az új környezetét és a személyes nyomkövetőm lett. Szépen cseperedett, egyre jobban kikupálodott. Mondhatni felhőtlen boldogságban és összhangban teltek napjaink.
Közelgett az első születésnapja. Kicsit lusta volt, de a macskák lusták. Sokat aludt, de a cicák szeretnek aludni.
Az eddig mindig éhes cicánk étvágya kezdett rosszabb lenni. Nem rég ivartalanították, már nem kiscica, lehet ez a normális?! Nem tetszett, de mit mondhatnánk az állatorvosnak?
Többször voltunk orvosnál. Ha hőemelkedése volt kapott antibiotikumot. Hetekig húztuk.
2021 karácsonyára kritikus állapotba került, élet és halál között lebegett. Ünnepek utánra megkaptuk a diagnózist, száraz FIP. Gyógyíthatatlan betegség, el kell altatni, vagy esetleg egy kisérleti gyógyszer kutatásba bekerülve esélyes lehet a felépülése. Meg akartuk neki adni az esélyt. A kutatást felfüggesztették, de kaptunk egy elérhetőséget, hátha. Sikerült egy olyan közösséget találnunk, akik válvetve küzdöttek a beteg cicákért. A diagnózis megállapítás másnapján el tudtuk kezdeni a 84 napos injekció kúrát. Nagyon nehéz volt mindenkinek, de hihetetlen támogatást kaptunk mindenhonnan. A sorstársaktól kölcsön gyógyszert és lelki támogatást, az állatorvostól ingyen szúrást, alapitványi támogatással ingyen vizsgálatokat, a cica-várlaktól liciteket a gyógyszerre, a barátoktól és a családomtól támogatást. Szerencsés vagyok, hogy teljes erőmmel segíteni tudtam Pabit. Volt visszaesés, sírás. Fontolóra vettem az elengedést, de látva az élniakarását, a harcát, nem volt más választásom, mint támogatni.
Ez a kis harcos túlélve az injekciókúrát, már túl van megfigyelési időszakon is. Orvosi leletekkel bizonyítva hivatalosan is EGÉSZSÉGES! Szép lassan ismét erőre kapott. Játékos, falánk énje visszatért, sőt másfél kilót hízott!
Soha életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen összefogás létezik. Ilyen közömbös világban ilyen sokan vannak, akik mindent megtesznek egy cica életéért. Ismét köszönöm mindenkinek a támogatást és a leckét.
Ennyi szenvedés és küzdelem után bízom benne, hogy Pabinak hosszú, boldog élete lesz köztünk.
Pablo és az ovis cicám amit akkor kaptam mikor jelet választottam.Emiatt vágytam mindig is egy fekete cicára!
Biztonságot ad a tudat, hogy azzal, hogy felelősséggel örökbeadták a cicát nem engedték el végleg a kezünk. A Cica-várlakra számíthatunk, akkor is ha bajban vagyunk, de akkor is ha megőrzésre van szükségünk.