Bár jól vagyok egyedül, amióta a fiam önálló életet él, néha azon kaptam magam, hogy a saját fejem simogatom.
A gyerekeim egyre többször vetették fel egy kisállat lehetőségét, ami ellen sokáig tiltakoztam, mivel úgy véltem, hogy lakásban nem érezné jól magát.
A gondolat azonban befészkelte magát a fejembe, és valahogy egyre több állatos videó került elém az FB-n. Természetemből adódóan kétség sem fért ahhoz, hogy cicában gondolkodjam. És szép lassan elkerültem a cicamentő oldalakra, mert ahhoz kétség sem fért, hogy egy elhagyott kis lénynek szeretnék jó életet biztosítani.
Így jutottam el erre az oldalra is, és ahogy megláttam Speedy-t, szerelem volt első látásra. Már tudtam, hogy akarom Őt Nagyon sokat segített Didáék kedvessége és útmutatása az első lépésekhez.
Mint egy kisgyerek érkezéséhez, beszereztem mindent, amivel kényelmessé tehetem az életét. És végre megérkezett.
Azonnal bebújt a kanapé mögé, ahonnan csak egyszer távozott. A cica WC-re. Másnap lehetett csak előcsalogatni. Először fura volt. Hogy lesz így magánéletem, ha mindig van valaki a lakásban? A hosszú évek rutinja nem múlt el nyomtalanul Speedy is kereste a helyét, aminek kárát látta a kínai váza és pár pohár. Kb. 2 hétig tartott az átmeneti időszak.
Több mint fél éve viszont van egy kisgyerekem tökéletes napi rutinnal. Mondhatnám hogy fél szavakból is értjük egymást, de Ő rengeteget beszél Elmeséli mit látott az ablakban, a lábamon csúzdázik ha enni akar és jelzi, hogy menjünk a tányérokhoz. Mellém bújik, a kezével magához húzza az ujjam és a fejével simogatja. Ha hazaérek faggat hogy hol voltam, mit csináltam.
Egy igazi társat kaptam, aki kommunikál, reagál és rengeteg szeretetet, nevetést, örömöt ad.
Köszönöm hogy vannak ilyen kedves emberek, akik megmentik ezeket a kis állatokat, és gondoskodásukkal, szeretetükkel jó irányba változtatják az Ő és befogadóik életét