Életem első igazán szeretett cicája Anyukáméknál lakott, és amikor elköltöztem tőlük, nem akartam kiszakítani a megszokott környezetéből, ezért pár évig nagy hiányérzet maradt bennem.
2021. márciusában eldöntöttem, hogy nagyon szeretnék egy cicát magunk mellé, akiről gondoskodhatnánk a vőlegényemmel.
Egy cicás csoportban gyanútlanul kiírtam, hogy kölyök cicát keresek, és az egyik kommentelő a Cica Vár-Lak Alapítványt ajánlotta, meg is kerestem Didát messengeren.
Dida elküldte az (akkor épp) egyetlen kiscica almot, akik mindössze két hetesek voltak. Ekkor szerettem bele a fekete-fehér gombócba, akinek az arcát sem láttam még, de már le tudtam foglalni őt magamnak.
Később Dida és Kriszti annyira kedvesek voltak, hogy rendszeres időközönként fotókat, videókat is kaptam róla, így nyomon tudtam követni a növekedését, és elkezdtem már akkor kötődni hozzá, mikor itthon sem volt még.
Szó szerint számoltuk vissza a napokat, amikor eléri azt a kort, hogy már hazavihetjük. Nevet is kapott: Prücsök.
Dida választ adott minden kérdésemre, Kriszti pedig nagyon közvetlenül segített nekünk, mikor érte mentünk (és megcsodálhattuk a sok édes cicát, aki gazdira várt).
Az örökbefogadás után fél évvel úgy éreztük, hogy Prücsöknek jót tenne, ha lenne mellette egy kis társ, akivel sosem unatkozik, és még több élményt visz számára is a mindennapokba.
Sokáig őrlődtünk, hogy mi lenne a jó döntés, aztán személyesen is meglátogattuk az Alapítványt mégegyszer, ahol lehetőségünk volt arra, hogy választhassunk.
Kriszti segített nekünk a választásban, hogy milyen cicut lenne érdemes Prücsök mellé választani, de ránk bízta a döntést. Így került hozzánk a kis Tökmag, aki a kezdetektől kezdve otthon érezte magát nálunk, úgy lépett ki a hordozóból, mintha mindig is itt lakott volna.
Prücsköt minden nap felvidítja, rengeteget bohóckodnak, szeretgetik egymást, mi pedig nagyon boldogok vagyunk, hogy ők az életünk részei.
Prücsök azóta öt és fél kiló boldogság, a világ legérzékenyebb cicája, aki minden rezdülésemre reagál, és igazán megtisztelőnek éreztem, hogy ennyire hamar megbízott bennem, és ilyen gyakran kifejezi a szeretetét.
Tökmag egy óriási bohócmester, aki kúszik-mászik, mindig mosolyt csal az arcunkra. Reggelente arra ébredek, hogy Tökmag nyávogással és bújással kelt, puszilgatja az arcomat, Prücsök pedig a lábamhoz kúszva bújik.
Én pedig tudom, hogy jól döntöttem, mikor ettől az Alapítványtől, Őket választhattam.
Nagyon hálás vagyok azért, hogy elindították őket az úton, és nem az utcán éhezve tengetik az életüket, hanem életük legnagyobb stressze, hogy nem tudják, melyik alutasakost kaphatják aznap vacsorára.
